Összes oldalmegjelenítés

2011. június 20., hétfő

Válni vagy változni?

A házasság misztériuma 

"Az emberek csillagaik szerint kísérleteznek, harcolnak, szenvednek, megalkusznak vele. 
A házasság legalábbis kezdeti szakaszában mindenre igényt tart, ami az emberi élet testi- lelki-   szellemi  tapasztalatának skáláján felmerülhet. Mindkét fél azzal akar egyesülni, 
akit testileg  megkívánt, de önmaga megsokszorozására , családalapításra, otthonépítésre, 
közös küzdelemre szövetkezik vele.”  ( Szepes Mária Füveskönyv )

A válás nem megoldás
      Missziómnak tekintem, hogy segítsek megoldást találni a házassági problémákra, 
      a válás  visszafordítására,  hogy együttműködésre bírjam a feleket. Hogy miért?
      Minden megjavítható, ha akarjuk csak rajtunk múlik senki máson! Senki sem látja 
      előre a válás nyomában járó fájdalmat és megrázkódtatást. A párok nagy része még 
      évek múltán is olyan dolgokon csatároznak, amelyekre azt hitték, rég megoldották már. 
      Túl későn tanulják meg, hogy a bontóperi végzés még nem jelent érzelmi elválást, 
      a közös gyerekek pedig örökre összekötik őket, sőt később még az unokák is.

      A problémák többsége megoldható
      A felmérések azt mutatják, hogy a váláshoz vezető elsődleges okok között nem az 
      agresszió, alkoholizmus, hűtlenség stb. tartoznak, hanem a kommunikáció és a 
      gyengédség hiánya és az örökös veszekedés. Azt hiszem, a legtöbb boldogtalan 
      házasságon lehet segíteni, ha új látásmóddal és módszerekkel közelítjük meg.
      Sose feledkezzünk meg a szavak romboló és építő erejéről. A gonosz, kegyetlen 
      szavak megszomorítják életünket, és mély nyomokat hagynak mindannyiunk lelkében.

      Sosem késő változni
      A házasságokban felmerülő problémák megoldásának egyik tévhite, hogy mindkét  
      félnek egyaránt kell munkálkodnia azon, hogy a kapcsolat jó irányba változzon és 
      mindkét félnek járnia kell terápiára. Sokaknak aggályaik vannak azzal kapcsolatban, 
      ha a párjuk nélkül jönnek terápiára nem lesz eredményes. Ez egy tévhit!
      A kapcsolatok olyanok, ha az egyik fél jelentősen megváltozik, akkor a kapcsolatnak is 
      szükségképpen meg kell változnia. A házasságok nagy része azért fut zátonyra, mert 
      mindkét fél arra vár, hogy a másik változzon meg előbb.
     
      Amennyiben kérdéseid merülnek fel írj vagy hívj bennünket nyugodtan!
      e-mail: info@permegelozes.com
      mobil: 30 9841 356


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése